Facebook

Mélyszegénységben élőket segítő mintaprogram indul Nyíregyházán

2011.12.19. 14:47 - adomanyplaza

Címkék: szegény adomány alapítvány jótékony

Mélyszegénységben élőket segítő mintaprogram indul Nyíregyházán januárban; a lakhatási és a foglalkoztatási körülményeket javító tervek megvalósítására az önkormányzat és az érintett szervezetek hétfőn konzorciumot hoztak létre.

A konzorciumnak a város önkormányzatán kívül a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, a budapesti Türr István Képző- és Kutató Intézet, a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye, a Humán-Net Alapítvány, valamint a helyi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. a tagja.

Köpeczi-Bócz Tamás, a fővárosi kutatóintézet főigazgatója a konzorciumi szerződés aláírását megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által kidolgozott, a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élők komplex lakhatási és képzéssel egybekötött munkaerő-piaci programja Nyíregyháza döntően romák lakta Huszár- és Keleti-lakónegyedében valósul meg.

A minisztériumi forrásból 2012-ben rendelkezésre álló mintegy 100 milliós keret egynegyedéből, 25 millió forintos költségből a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen építőipari szakmákat oktatnak hátrányos helyzetű embereknek. A képzés gyakorlatorientált lesz, az érintettek kis létszámú, 6-8 fős csoportokban sajátíthatják el a kőműves, az épületgépészet-szerelő, valamint a festő szakmát.     A főigazgató hozzátette: a második fél évben a családsegítő intézmények humánszolgáltatási kapacitását is fejlesztik, s nem csak Nyíregyházán, hanem országszerte.

Köpeczi-Bócz Tamás tájékoztatása szerint a most létrehozott konzorcium a helyi igényeknek megfelelően további támogatási feladatokat is meghatároz majd, azok megvalósításához pályázatok kidolgozásával és benyújtásával teremtik elő a szükséges forrásokat.     Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere emlékeztetett arra, hogy jövőre indul a Huszár-lakónegyed városrészi rehabilitációs programja, az Európai Unió 85 százalék arányú támogatásával 490 millió forintot költenek az ottani lakhatási körülmények javítására és közösségi programok finanszírozására.

A lakónegyedben szeptembertől ismét létrehozták a görög katolikus egyházmegye fenntartásában az általános iskolát, amely felfutó rendszerben, az évtized végére lesz nyolc évfolyamos.     A helyi önkormányzat az iskola mellett az óvodát is egyházi fenntartásba adta januártól. A hátrányos helyzetű, cigány gyermekek oktatását segíti az evangélikus egyház és a helyi főiskola által létrehozott roma szakkollégium is.

A polgármester hangsúlyozta: emellett a közmunkaprogram keretében a lakónegyedben élő, szakképzettséggel nem rendelkező felnőtteket is bevonták a képzésbe az idén, s a most létrejött konzorcium segítségével még többen jutnak majd szakmai képzettséghez, amely javítja a kisebbség tagjainak az elhelyezkedési esélyeit.

(MTI)

· 1 trackback

Árva ruszin gyerekek látogatnak a magyar Mikuláshoz

2011.12.16. 13:16 - adomanyplaza

Címkék: program karácsony jótékonyság jótékony

A Kárpátaljáról - Munkácsról és Ungvárról - érkeznek szüleiket elvesztett ruszin gyerekek szombaton Nagykarácsonyba, a magyar Mikulás "lakóhelyére".    

A gyerekek egész napot töltenek majd el "Mikulásfalván". Találkoznak  a nagyszakállú ajándékosztóval, majd számos egyéb program mellett bekapcsolódnak a játszóházi programokba, a Zöld Karácsony Óriás társasjátékba, s  megismerkednek a csillagjáró szánt vontató szarvasokkal - mondta el az MTI-nek Kőhalmi Tibor, a Mikulásfalva Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője.

A távolról érkezett gyerekeknek bizonyára nagy élményt jelentő látogatást a hátrányos helyzetű ruszin gyerekeket támogató, s a ruszin nyelv és kultúra megismertetését felvállaló Európai Ruszin Integrációért Közhasznú Egyesület (EURIKE) szervezte a Pest megyei ruszin önkormányzattal együttműködve.

A ruszin gyerekek nem az első határon túlról érkezett látogatói a Mikulásnak, akinek már a délvidéki Kórógyról, a felvidéki Madarról és a kárpátaljai Beregszászról is voltak látogatói a november 4-e óta tartó Országos Mikulásfesztivál keretében.

A december 23-ig tartó programsorozat keretében tíz helyszínen, mintegy kétszáz program várta Nagykarácsonyban a magyar Mikuláshoz látogatókat.

Az ajándékosztónak nem sok ideje maradt az idén a pihenésre. Naponta hét, nyolc gyerekcsoportot fogadott, szombat, vasárnaponként pedig egymásnak adták dolgozószobájának kilincsét a szüleikkel érkező apróságok.

Az elmúlt hétvégén köszöntötte a tizenöt ezredik látogatóját, és a "segítői" szerint a mostani hétvégén megdől a tavalyi több mint 16 ezres látogató csúcs is.

(MTI)

Bemutatkozik: a Pro Canibus Alapítvány (fotók)

2011.12.14. 16:01 - adomanyplaza

Címkék: segítség állat alapítvány jótékony

Folytatódik blog-sorozatunk az Adományplázához csatlakozó alapítványokról: mai bejegyzésünk a Pro Canibus Alapítvánnyal foglalkozik, melyet Dr. Zöldi Tamás állatorvos alapított a balesetes állatok gyógyítása érdekében. Az alapítvány Facebook oldalának fotói láttán valószínűleg a legtöbb olvasó szíve összeszorul, és sokan megnyugodnak, hogy vannak olyan helyek, ahol ezek a csöppségek jó kezekbe kerülnek.

A 2001-ben létrejött, idén tíz éves alapítvány a Szent Bernát Pestimrei Kisállat-Ambulancia rendelőjében végzi tevékenységének oroszlánrészét, és mára eljutott oda, hogy vidéken is egyre többen tudják: ez az a hely, ahol valóban segítenek a súlyos állapotban lévő (nem egyszer gazdája nélkül érkező) állatokon.

Az ambulanciára behozott - elsősorban - kutyákat és cicákat az alapítvány előbb meggyógyítja, majd gondoskodik elhelyezésükről. Az állatoknak 80 százalékban sikerül gazdit, otthont találni, mert ha valaki érez magában annyit, hogy behozzon egy balesetes állatokat, akkor nagy eséllyel örökbe is fogadja, vagy segít az olykor hosszú procedúrában. (Aki pedig szeretne örökbe fogadni, annak EZEN A LINKEN nyújtanak segítséget - gazdira váró cicusból jelenleg nincs hiány, a cukiság-faktor pedig az egeket ostromolja...)

Az immáron tíz éve tartó lelkiismeretes, kitartó és minden tiszteletet megérdemlő munka miatt a Pro Canibus megítélése rendkívül pozitív: az állatbarátok és állattulajdonosok hisznek abban, amit a szervezetnél csinálnak, és elismerik a fáradozásokat. Aki már kapcsolatba került az alapítvánnyal, az megtapasztalhatta, milyen odaadó munka folyik az ambulancián, és a legtöbben megpróbálnak segíteni.

Sajnos az emberi leleményességre is akad példa: nem egyszer volt rá példa, hogy valaki a saját kedvencét hozta be azzal, hogy az út mentén találta, sőt, örökbe is fogadná, ha sikerült meggyógyítani; mindezt azért, mert sokaknak nincs pénze megfizetni a költséges eljárásokat, műtéteket.

Az alapítvány a fentebb már említett munka mellett rendszeresen megjelenik a helyi iskolákban, ahol előadások tartanak, s rendhagyó órák keretében igyekeznek megismertetni a fiatalokkal a felelős állattartás fogalmát.

A csapat jó kapcsolatot ápol a vasadi menhellyel, ahol a meggyógyított, de még gazdira váró állatokat hosszabb távon is el tudják helyezni; hasonlóan jó a viszony az Állatorvosi Egyetemmel, ahol rengeteget segítenek a Pro Canibusnak akkor, ha bonyolultabb, nagyobb műtétekre van szüksége az alapítványnak, mely idén már 150-nél is több állatot tudott megmenteni.

Reméljük, ez a csodás munka folytatódik, ehhez pedig a TI segítségetekre is szükség van, kedves Olvasók. Segítsétek a Pro Canibust az Adományplázán keresztül, vagy akár adótok 1 százalékával.

PRO CANIBUS adószám: 18241642-1-43

Bankszámlaszám: MNB 10103881-45243400-01000007

 

További fotók:

 

 

Karácsonyi rendezvény hátrányos helyzetű gyerekeknek

2011.12.14. 13:54 - adomanyplaza

Címkék: program karácsony

Édességcsomagokkal és ünnepi műsorral várja a meghívott hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyerekeket a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) pénteken a budapesti WestEnd City Center Millennium Udvarában.

Az NGYSZ a Fővárosi Önkormányzattal közösen 1990 óta minden évben megtartja a Mindenki Karácsonya elnevezésű rendezvényét, amelynek keretében ünnepi programmal és ajándékokkal varázsolják szebbé és emlékezetesebbé háromszáz hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyermek karácsonyát. A meghívottak budapesti általános iskolások, gyermek- és anyaotthonban nevelkedők, értelmi sérültek, továbbá családsegítő szolgálatok által választott gyerekek - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Az ünnepi hangulatról Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda gondoskodik, majd Tarlós István, Budapest főpolgármestere, az NGYSZ tagja és Edvi Péter, az NGYSZ elnöke ajándékozzák meg a gyerekeket édességcsomagokkal.

Az ajándékcsomagokat az OTP Bank és a WestEnd City Center tölti meg, hozzájuk csatlakozik idén a Metropol is. A karácsonyi rendezvényre kitelepül a Magyar Posta is, amelynél az érdeklődők megvehetik a szolgálatot támogató postabélyeget.

(MTI)

A legtöbb adomány a gyermekeket támogatja

2011.12.12. 20:10 - adomanyplaza

Címkék: gyerek adomány

A gyerekeket támogató jótékonysági szervezetek kapják a legtöbb adományt Európában - derült a GfK csoport által készített felmérésből.

A hollandok kétharmada, a britek és a svédek fele, a német válaszadók egyötöde adományoz pénzt jótékony célra minden évben. Magyarországon a lakosság 25 százaléka pénzt, 2 százaléka pénzt és időt áldoz rendszeresen valamely jótékony cél érdekében.

A megkérdezettek közel 40 százaléka szükséget szenvedő gyermekeket segítő projekteket, 34 százalék humanitárius segélyprojekteket, 26 százalék egészségügyi kutatásokat támogat. Közép- és Kelet-Európában négyből hárman, Magyarországon a válaszadók 64 százaléka a gyermekjólétet támogatja.

A jó ügyekre pénzt adományozó németek közel kétharmada 1 és 200 euró, 11 százalékuk 200 és 500 euró közötti összeget ajánl fel évente, miközben ez az arány kétszer ilyen magas az Egyesült Királyságban és Svédországban. Az Egyesült Államokban a megkérdezettek 19 százaléka nyilatkozott úgy, hogy minden évben 200 és 500 dollár között összeget adományoz jótékony ügyekre. Németországban 2 százalék, Európában 4 százalék, az Egyesült Államokban viszont 17 százalék ad 500 eurónál többet jótékony célokra. Magyarországon a rendszeres adományozók 85 százaléka 1 és 200 euró közötti összeget, 1 százalék pedig 201 és 400 euró közötti összeget adományoz - közölte a felmérés kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

A jótékony ügyekkel foglalkozók vagy azoknak pénzt adományozók felét vallásos hit, illetve személyes meggyőződés motiválja. Körülbelül harmaduk támogat olyan projekteket, amelyekkel személyes kapcsolatuk is van. A válaszadók 2 százaléka említett adómegfontolásokat a jótékonysági szervezetek támogatásakor. Magyarországon a felmérésben résztvevők 40 százaléka személyes vagy vallásos meggyőződésből adakozik, illetve személyesen kötődik egy ügyhöz, 5 százalék az adómegfontolásokat tartja szem előtt.

Magyarországon, Portugáliában és Spanyolországban közel minden második válaszadó azért nem adományoz, mert nem engedheti meg magának. A németek mintegy fele semmit nem adományoz: 35 százalék nem engedheti meg magának, 14 százalékot nem érdekelnek a jótékony ügyek.

Idén tavasszal 13 ezer 950 15 évnél idősebb személyt kérdeztek meg 14 különböző országban a nemzetközi "Jótékonyság" felmérés keretében, amelyet a GfK Csoport végzett a The Wall Street Journal Europe című napilappal együttműködve.

(MTI)

Megnyílt a Mikulásgyár ingyenes jégpályája

2011.12.11. 18:22 - adomanyplaza

Címkék: program karácsony

Megnyílt vasárnap a Mikulásgyár ingyenes jégpályája az 56-osok terén - jelentették be a szervezők.

A pályát már pénteken át akarták adni a közönségnek, de amint azt Zsolnai Endre, a Mikulásgyár szervezője elmondta: az elmúlt napokban azzal voltak elfoglalva, hogy a vihar által megtépázott felfújható gyárat helyreállítsák.

Vasárnap hat-hétezer látogatót várnak a jótékonysági akcióra. Szombaton több mint tízezer ajándékot vittek a budapesti Mikulásgyárba és az ország számos más városában található leányvállalataiba a segíteni vágyók - ismertette a szervezők közleménye.

Európa egyik legnagyobb karitatív akciójával a rászoruló gyerekeken, nagycsaládokon akarnak segíteni - mondta el korábban Zsolnai Endre. Tavaly 15 ezer 500 doboz adomány gyűlt össze, így több mint 160 ezer rászorulónak segíthettek.

(MTI)

Ma ünneplik az emberi jogok napját

2011.12.10. 18:06 - adomanyplaza

Címkék: emberi jog

Világszerte ma ünneplik az emberi jogok napját, amelyre az ENSZ Közgyűlése 1954-ben jelölte ki december 10-ét, annak emlékére, hogy 1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Hoffmann Tamás nemzetközi jogász szerint az emberi jogok tiszteletben tartása mindig aktuális, hiszen ezek a jogok biztosítják az emberhez méltó életet.Az emberi jogok azok a jogok és szabadságjogok, amelyek minden embert születésüktől fogva egyenlően megilletnek.

Olyan alapvető polgári és politikai jogokat foglalnak magukba, mint az élethez vagy a szabadsághoz való jog, a vélemény és kifejezés szabadsága, a törvény előtti egyenlőség, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogokat - a jogot az élelemhez, a munkához és a neveléshez, illetve a szabad részvételt a kulturális életben.

Az ENSZ az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglalta össze az úgynevezett klasszikus politikai és polgári jogokat, továbbá a gazdasági, szociális és kulturális jogok bizonyos körét. A nyilatkozat az emberi jogok egyetemessé válásának kezdetét jelentette, és megteremtette a keretét az ilyen tárgyú szerződéseknek, egyezményeknek.

Az ENSZ mellett több regionális szervezet próbál érvényt szerezni az emberi jogoknak, Európában mindenekelőtt az Európa Tanács, az Európai Unió, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet.

Hoffmann Tamás nemzetközi jogász, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa az emléknap alkalmából az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása mindig aktuális és fontos kérdés, hiszen ezek biztosítják az emberhez méltó élet lehetőségét.

Az emberi jogsértések legkirívóbb esetei Európán kívül, főleg Afrikában és a Közel-Keleten tapasztalhatók - mondta, kifejtve: az arab tavasz forradalmainak kiváltó okai is a térségben évtizedek óta tartó emberi jogsértések voltak.

Mint fogalmazott, Afrikában az egyik legproblematikusabb a szudáni helyzet, ahol az ország déli részében évtizedek óta polgárháború dúlt az elszakadásért, amely júliusban meg is valósult. A másik gócpont Darfúr, ahol még mindig több millió menekült van, bár valamelyest javult a helyzet az elmúlt időben - tette hozzá.

A januári népszavazás eredményeként Dél-Szudán július 9-én hivatalosan is függetlenné vált Szudántól, de az elszakadás nem mentes a problémáktól, és van néhány szövetségi állam, amelyre mindkét ország igényt tart.

A nyugat-szudáni Darfúrban 2003 óta harcolnak felkelőcsoportok a kormányhoz hű lovas milíciákkal. Az ENSZ adatai szerint a fegyveres konfliktusban csaknem 400 ezer ember vesztette életét, többségük vétlen áldozat. A harcok és az éhínség elől menekülve 2,5 millióan váltak földönfutóvá.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban is véres konfliktusok dúltak az elmúlt években, itt most hivatalosan ugyan béke van, de a Ruandával szomszédos területeken még mindig gyakoriak a harcok a milíciák között, és "rengeteg emberi jogsértést követnek el továbbra is" - említett egy másik példát a szakértő.

Az 1998-2003 közötti második kongói háború a világ legvéresebb fegyveres konfliktusa a második világháború óta. A háborúba a térség szinte minden állama - Ruanda és Uganda, Zimbabwe, Angola, Namíbia, Csád és Szudán  - beavatkozott.

Mint Hoffmann Tamás elmondta, az afrikai országok nagy része a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumának aláírója, tehát kötelezettséget vállaltak arra, hogy a legsúlyosabb emberi jogsértések ügyében büntetőeljárásokat indítanak, az elkövetőket felelősségre vonják.

Amikor azonban elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság Omar Haszan Ahmed el-Besir szudáni elnök ellen, az Afrikai Unió hivatalosan is tiltakozott. "Elméletileg kötelezettségük lenne arra, hogy az elnököt letartóztassák, és Hágába szállítsák", de ezt nem tették meg - emelte ki. Rámutatott, "a gyakorlatban az elméletben vállalt kötelezettségeket sem mindig hajtják végre az országok, ha az politikai érdekeikkel ellentétes".

Hoffmann Tamás emlékeztetett: 2005-ben az ENSZ elfogadta az úgynevezett védelmi felelősség elvét, amely alapján a nemzetközi közösség fellép az emberi jogsértések ellen, ha a Biztonsági Tanács (BT) erre felhatalmazza. Erre volt példa a líbiai beavatkozás is - idézte fel.

Úgy vélte, ritkán fordul elő, hogy az ENSZ ily módon közbeavatkozik az emberi jogsértések esetében, mert a BT is politikai szerv, amelynek tagjait elsősorban politikai érdekek vezérlik. A gyakorlatban az érdemi közbelépést gyakran csak diplomáciai tiltakozások helyettesítik - közölte. Hozzátette: az 1994-es ruandai népirtás ügyében sem avatkoztak be, pedig "elég hamar megérkeztek azok a hírek, amelyek arról számoltak be, hogy emberek százezreit ölik meg pusztán etnikai hovatartozásuk miatt".

ENSZ-adatok szerint 800 ezer embert - többségükben tuszikat - mészároltak le Ruandában 1994 áprilisa és júliusa között hutu szélsőségesek.

Magyarországon nem fordulnak elő súlyos, rendszeres emberi jogsértések, ennek garanciája, hogy az ország több fejlett emberi jogi szabályozás hatálya alá tartozik, például tagja az Európai Emberi Jogi Egyezménynek, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának, és a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével az Európai Uniónak is van alapjogi chartája, amely a legfontosabb emberi jogokat uniós szinten is védi - mondta. Hozzáfűzte: emellett az alkotmány is kiemelt feladatnak tekinti az emberi jogok védelmét.

Az emberi jogok napja alkalmából az Országgyűlési Biztos Hivatala és a Magyar ENSZ Társaság konferenciát szervez, az eseményen, amelyen egyebek mellett az emberi jogokkal kapcsolatos nemzetközi kötelezettségekről tanácskoznak, felszólal Salamon László (KDNP), az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának elnöke és Szabó Máté ombudsman.

(MTI)

Hátrányos helyzetű gyermekek továbbtanulását támogatják Nyírvasváriban

2011.12.07. 15:52 - adomanyplaza

Címkék: segítség program hátrányos helyzetű rászoruló

Az Európai Unió szociális alapja által támogatott Tanoda program keretében 37 halmozottan hátrányos helyzetű nyírvasvári gyerek kapott segítséget a továbbtanulásához - közölte Tóth Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település független polgármestere szerdán, nyíregyházi sajtótájékoztatóján.

A program megvalósításához pályázat alapján 100 százalékos arányú, csaknem 22 millió forint összegű támogatást kapott a községben működő Vasváriak Vasváriért Közéleti Egyesület - mondta az önkormányzati vezető a projektzáró rendezvényen.

Kiemelte: a mintegy kétéves programba bevont gyerekek a társadalmi és szociális helyzetükből adódó hátrányaikat csökkenthették a szakemberek által tartott foglalkozásokon. Segítséget kaptak ahhoz, hogy sikeresen befejezhessék általános iskolai tanulmányaikat és továbbtanuljanak érettségit vagy szakmát adó középfokú oktatási intézményekben, illetve ahhoz, hogy ott is jól tanulhassanak.

A diákok heti 33 órában kaptak segítséget a felkészülésükhöz, s a tantárgyak között idegen nyelvi ismereteiket is bővíthették, valamint fejlesztő foglalkozásokat tartottak még a számukra.

Tóth Zoltán az elért eredményekről elmondta: a pedagógiai mérések szerint a 37 tanuló mindegyikének javult a tanulmányi eredménye, a tantárgyak átlagában 32 százalékkal. A matematikában például 17 százalékos, a szövegértésben pedig 22 százalékos javulást mértek.

A programba bevont diákok közül hárman érettségit adó középiskolában tanulnak tovább, nyolcan pedig szakképzésen vesz részt, s valamennyien megfelelő teljesítményt nyújtanak.

A polgármester az MTI-nek arról is szólt, hogy egy másik uniós támogatású, a Biztos kezdet gyermekház elnevezésű programban - amelynek költsége 46 millió forint - harminc, három éven aluli, szintén halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket készítenek fel az óvodai továbblépésre.

Tájékoztatása szerint Nyírvasváriban egy harmadik, szintén nehéz sorsú gyermekeket segítő program is működött korábban, az Egészséges Településekért Alapítvány 3 millió forint összegű támogatásával 32 gyermeknek biztosítottak étkezést hétvégéken és az iskolai szünetekben.

Tóth Zoltán kitért arra, hogy a Nyírbátorral szomszédos településen jelenleg 140 gyermek tanul a helyi általános iskolában, 90 százalékuk hátrányos helyzetű. Az oktatási intézményt az önkormányzat 71 millió forint, pályázaton elnyert támogatásból most újíttatta fel, így korszerű körülmények között tanulhatnak ott a diákok.

(MTI)

Hátrányos helyzetűeket foglalkoztatnak a média és marketing világában

2011.12.01. 15:53 - adomanyplaza

Címkék: munka segítség hátrányos helyzetű

Tartósan munka nélkül lévőket és fogyatékkal élő embereket próbál bevezetni a média- és marketing világába a szombathelyi PRO Marketing és Média Szövetkezet, amelynek pályázata az Új Széchenyi Terv keretében több mint 39 millió forintos uniós és állami támogatásban részesült.

A projektindító sajtótájékoztatón csütörtökön Horváth Olga projektmenedzser elmondta: az Európai Unióban egyfajta "harmadik gazdaságként" működnek és virágzanak a recesszió ellenére is a szociális szövetkezetek, amelyekben zömmel korábban munkanélküli, megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak.

Magyarországon 2006-ban teremtődtek meg annak a jogszabályi  feltételei, hogy szociális szövetkezeteket lehessen működtetni. Elsősorban ott indult meg a szociális szövetkezetek alakítása, ahol nagyobb volt a munkanélküliség, ez az oka annak, hogy a Nyugat-dunántúli Régióban eddig viszonylag kevés ilyen szövetkezet alakult - fűzte hozzá.

A PROMO Média Marketing Szövetkezetet 2010 novemberében jegyezte be a cégbíróság, a vállalkozás kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy gazdasági tevékenysége mellett szociális küldetést is teljesítsen, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű embereknek munkalehetőséget teremtsen - hangsúlyozta.

Karaszi Andrea, szociális szövetkezet társtulajdonosa elmondta: a projekt keretében nemcsak munkát, hanem képzést is biztosítanak. Szervezetfejlesztést, média és marketing ismereteket tanulhatnak a résztvevők előképzettségük szerint alap és felsőfokon.

A szociális szövetkezetben több, a helyi és országos médiumokban már gyakorlatot szerzett ember dolgozik.

A PRO Marketing és Média Szövetkezet elsősorban kisfilmeket és hanganyagokat készít, de vállalja kiadványok szerkesztését, cégek arculattervezését és rendezvények szervezését is.

(MTI)

Gyermekcsatornákon mutatják be a Gyermekmentő Szolgálat munkáját

2011.12.01. 14:17 - adomanyplaza

Címkék: kampány film alapítvány

November 30-ától vetítik a Minimax és Megamax csatornákon a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) munkáját bemutató rövidfilmet a Zenével a gyermekekért kampány keretében - értesítette a szervezet az MTI-t közleményében.

A nyolcperces anyag a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi tevékenységét, ezen belül is a Teréz körúti rendelőben folyó terápiás munkát mutatja be a gyermekek számára is érthető és figyelemfelkeltő módon.

A Péterfy Bori & Love Band külön erre az alkalomra készített egy dalt videoklippel kiegészítve, ezt a filmmel párhuzamosan szintén november 30. és december 14. között vetítik a csatornákon.

A kampány keretében hét, gyermekekkel foglakozó alapítvány munkáját mutatták korábban hét ismert együttes dalával kiegészítve. A kifejezetten gyerekeknek készült filmek és dalok záróakkordja az NGYSZ filmje lesz - tájékoztatta az MTI-t a szervezet munkatársa.

A Gyermekmentő Szolgálat 2002 szeptemberében nyitotta meg rendelőjét a Teréz körúton, ahol jelenleg gyermekgyógyászati és gyermekneurológiai szakrendelés folyik elsősorban óvodás és kisiskolás korú, magatartási problémákkal, tanulási zavarokkal küszködő, illetve autista, rászoruló gyermekek részére.

A rendelőben gyógypedagógus, gyógytornász, gyermek-pszichoterapeuta és gyermekneurológus dolgozik. A speciális eszközökkel felszerelt tornateremben, a hazánkban még kevésbé ismert Ayres-terápia alkalmazásával is fejlesztik a gyerekeket. A hatfős rendelőt Büki György gyermekneurológus irányítja.

2010-ben összesen 3802 terápiára, szülői konzultációra és vizsgálatra került sor, míg 2011. október 31-ig ez a szám elérte a 2500-at.

(MTI)

Tíztonnányi adományt visznek önkéntesek erdélyi árváknak

2011.11.30. 19:50 - adomanyplaza

Címkék: segítség adomány szervezet

Nyolcadszor indulnak december elején Erdélybe magyarországi önkéntesek, hogy árva gyerekeket ajándékozzanak meg. Idén tíztonnányi adomány gyűlt össze, köztük 2600 mikuláscsomag - tájékoztatta Jendrolovits Gábor szervező az MTI-t.

A Szekszárdon élő, Budapesten dolgozó vállalkozó elmondta, hogy idén minden eddiginél több gyermekintézménybe – összesen hatvanegy otthonba, kollégiumba, napközibe - mennek el a december 1-jétől 7-ig tartó útjukon, amelyet Mikulás-túrának neveznek. A Böjte Csaba ferences szerzetes nevéhez fűződő Dévai Szent Ferenc Alapítvány intézményeibe visznek adományokat.

December 1-jén Gálospetriben ébresztjük a gyerekeket reggel hétkor, az utolsó állomás pedig Nagyszalonta lesz – mondta el a szervező, hozzátéve, hogy összesen negyvenkét Mikulás-ünnepségen vesznek részt. Ebben az évben már két csapat járja az árvaházakat az ajándékokkal.

Tíztonnányi adomány gyűlt össze, főként tartós élelmiszer, tisztítószer, papír- és írószer, de visznek például tíz számítógépet, illetve – ahogy azt minden évben – minden gyereknek mikuláscsomagot és világítós mikulássapkát, összesen 2600 darabot.

A karitatív akció résztvevői névre szóló csomagokat is közvetítenek. Némelyek erdélyi útjuk során ismernek meg gyerekeket, vagy keresztszülő programban istápolnak árva és szegény sorsú otthonlakókat, az ő ajándékaikat viszik ilyenkor magukkal, idén közel száz darabot.

(MTI)

Jótékonysági koncert a csontvelő-transzplantáción átesett gyerekek segítésére

2011.11.29. 16:20 - adomanyplaza

Címkék: segítség koncert jótékonyság

Csillagh Katalin zongoraművész és a Mendelssohn Kamarazenekar ad koncertet a csontvelő-transzplantáción átesett gyerekek támogatására szerveződött Démétér Alapítvány javára szerdán az Óbudai Társaskörben.

Az esten Felix Mendelssohn-Bartholdy: h-moll vonósszimfónia, d-moll kettősverseny hegedűre, zongorára és vonószenekarra, valamint Carl Nielsen: a-moll szvit vonószenekarra Op.1 hangzik el. A műsor művészeti vezetője Kováts Péter, aki hegedűn is közreműködik - közölte a szervező az MTI-vel.

A Démétér Alapítvány küldetése a csontvelő-transzplantáción áteső gyermekek és családjuk segítése a kezelések előtt, alatt és után. A több hónapos kórházi tartózkodás, a csontvelő megtapadása után a betegek még egy évig nagyfokú immunhiányban szenvednek, ezért életmódjuk speciális: közösségbe, emberek közé nem mehetnek. A fizikai és lelki terhek mellett anyagi nehézségek, a tanulással kapcsolatos problémák, szociális izoláció, a gyermek önértékelésében beálló negatív hatások súlyosbítják a család egyébként is nehéz helyzetét.

Csillagh Katalin, a nemzetközi és hazai sikereket magáénak mondható fiatal zongoraművész ezzel a koncerttel kíván segíteni az alapítványnak. Partnere ezen az estén a több mint huszonöt éves múltra visszatekintő Mendelssohn Kamarazenekar. A Magyarországon és Európa számos hangversenytermében rendszeresen szereplő, széles repertoárral rendelkező együttes nemrégiben kapta meg a rangos Bartók-Pásztory-díjat. Mendelssohn és Nielsen művekből összeállított közös műsoruk igazi zenei csemegét ígér a nézőknek.

(MTI)

Mikulás az Állatszigeten

2011.11.29. 13:23 - adomanyplaza

Címkék: esemény karácsony alapítvány

Pónifogaton érkezik a Mikulás, emellett színházi előadás, filmvetítés és állatsimogatás is szórakoztatja az érdeklődőket szombaton a Rex Állatszigeten Budapesten.

A programok délelőtt 10 órakor kezdődnek az "Élő Betlehem" átadásával, majd Benkő Péter mesél kicsiknek és nagyoknak, akik megtekinthetik a Szép Ernő színház Állatszigeti Mikulás című előadását.

A Mikulás 12 órakor érkezik pónifogaton, majd Huzella Péter énekel az állatokról és a tél varázsáról. A látogatók megsimogathatják a szigeten lakó állatokat, megismerkedhetnek az örökbefogadható állatokkal, természetfilmeket láthatnak és karácsonyi díszeket készíthetnek. Az éhezőket kenyérlángos, a didergőket forró tea és forralt bor várja - közölte a Rex Kutyaotthon Alapítvány az MTI-vel.

Az amerikai Crystal De La Paz és a cseh származású Jiri Grygera, a "Határok nélkül" állatvédelmi oktatómisszió utazó nagykövetei beszámolnak legutóbbi kalandjaikról. Velük lesz Sunna, a magyar vizsla, amelyet tavaly fogadtak örökbe az Állatszigeten.

(MTI)

Adventi adománygyűjtést indított az Ökumenikus Segélyszervezet

2011.11.27. 18:14 - adomanyplaza

Címkék: segítség segély adomány szervezet

Élőképpel, a 1353-as telefonszám megformálásával indította el országos adventi adománygyűjtését a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vasárnap Budapesten.

A segíteni szándékozók a 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forinttal támogathatják az átmeneti otthonokban élő nehéz sorsú családokat december 31-ig - fogalmazott a segélyszervezet elnök-igazgatója vasárnap a sajtó képviselőinek rendezett tájékoztatón a Művészetek Palotájában. Lehel László a segélyszervezet 20 éves jubileumára utalva elmondta, a legnagyobb eredménynek azt tekinti, hogy meg tudták teremteni az adományozók és az elfogadók közösségét: 45 ezer ember áll mögöttük, akiknek szolidaritását és segítségét nap mint nap érezhetik.

Az adománygyűjtéshez elsőként csatlakozott az E.On Hungária Zrt. 15 millió forintos támogatással, a Tesco pedig idén is a pénztárainál elhelyezett 200 forintos adománykártyákkal segíti a szervezet munkáját.

A segélyszervezet Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek mottójára utalva Lévai Anikó jószolgálati nagykövet kifejtette: a szervezet mindig "komplex segítségnyújtásban gondolkodik", a hozzá fordulóknak nemcsak pillanatnyi, hanem hosszú távú, átgondolt támaszt kíván nyújtani. Az ország több pontján található családok átmeneti otthonában a lakhatás biztosítása mellett egyebek mellett adósságkezelésben, munkahelykeresésben, szociális és hivatalos ügyek intézésében, a gyerekek tanulási nehézségeinek leküzdésében, képességeik fejlesztésében is segítenek. Ez mind egy cél irányába mutat: esélyt adni az élet mihamarabbi önálló újrakezdéséhez - hangsúlyozta Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége.

Advent első vasárnapján világszerte meggyújtják az első gyertyákat a keresztény templomokban és otthonokban. A segélyszervezet adventi koszorúján az első láng azokat a rászoruló családokat jelképezi, akiknek sokszor nincs mit enniük, fáznak, mert otthontalanok, nincs hová fordulniuk és nem látnak esélyt a méltó életre - fogalmazott a jószolgálati nagykövet. A második láng azokat a segélyszervezeteket és segítő embereket szimbolizálja, akik igyekeznek meghallgatni a kérő szót, észrevenni a szükséget és enyhíteni azt. Szükség van azonban a harmadik lángra is, mely a támogatókat jelképezi, emberek tízezreit, vállalatokat és civileket, akik csatlakoznak az adománygyűjtéshez. Hogy a negyedik gyertya kié, azt mindenkinek hite és meggyőződése szerint kell megfogalmaznia, de ha "gondviselésnek nevezzük, biztosan nem tévedünk nagyot" - tette hozzá.

(MTI)

Lili - Mesekönyv egy Down-szindrómás kislányról

2011.11.26. 11:58 - adomanyplaza

Címkék: könyv segítség hátrányos helyzetű

Lili címmel a közelmúltban mesekönyv jelent meg, amelynek főhőse egy Down-szindrómás kislány. A legkisebbeknek szóló képeskönyv a másság elfogadására tanít.

A sok képpel illusztrált könyv, amelyben egy kisfiú büszkén mutatja be Down-szindrómás húgát, eredetileg Franciaországban jelent meg Agnes Lacor tollából és Gwen Le Gac illusztrációival. A Csimota Kiadó Tolerancia-sorozatában megjelent mesét Szabó T. Anna költő fordította verses formában - áll a Vígszínház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, ez az első mesekönyv, amelynek főszereplője egy Down-szindrómás kislány. A kötet a Down Egyesület szervezésében, a Mindenkinek becsengettek programsorozat keretében közel ezer családba jut el ingyenesen.

"Ajánlom ezt a könyvet minden szülőnek, aki úgy gondolja, hogy a világ nem tökéletes. Hiszen bármennyire törekszünk, hogy minden az álmaink, elképzeléseink szerint történjen, sokszor másképp alakul életünk" - idézi a közlemény Kisari Károlyt, a Down Egyesület elnökét.

Minden 600 élve születésből egy gyermek Down-szindrómával jön világra. "Fogadjuk el őket, hiszen egy sosem remélt, új színt hoznak életünkbe, amelyet ha elfogadunk, sokkal boldogabb életet élhetünk. Az érintett családok boldogsága nagyban múlik a környezetük reakciójától" - hangsúlyozza Kisari Károly, hozzáfűzve, hogy talán ez a kis könyvecske, amelyet felolvasunk gyermekeinknek, megtanít minket a "mongol" emberek szeretetére.
A Down Egyesületet 13 évvel ezelőtt olyan szülők hozták létre, akik fontosnak tartották, hogy a rendelkezésükre álló információkat és tapasztalatokat megosszák azokkal a családokkal, akiknek szintén Down-szindrómás gyermekük született. Az egyesület célja, hogy a Down-szindrómával született gyermekeket minél nagyobb önállóságra tanítsák, neveljék, ahogy ez sok nyugati országban már megtörténik.

Magyarországon elsőként a Down Egyesület szervezett országos eseményt a Down világnapon 2009. március 21-én a Vígszínházban, ahol 200 Down-szindrómás és 400 ép gyerek érezhette jól magát az egész színházat betöltő, színes programokon. A rendezvény mára több mint 1000 fős, nemzetközi eseménnyé vált, amelyen minden évben a Vígszínház művészei mint önkéntesek vesznek részt, játszanak együtt a gyerekekkel.

(MTI)

Gálaműsor a tehetséges, rászoruló gyermekeknek

2011.11.25. 15:40 - adomanyplaza

Címkék: civil esemény segítség koncert karácsony rendezvény jótékonyság

November 18-án rendezték meg a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány Gálaműsorát, ahol a szervezet ismét a tehetséges, de legtöbb esetben hátrányos helyzetű gyermekekre próbálta felhívni a figyelmet.

A szervezők szerint nagyon sok, ma már világhírű magyar (művész), aki visszatér gyermekkora helyszínére (például Kőbányára), láthatja, hogy a tehetséges fiatalok egy része kénytelen a mindennapokat szomorúságban, lemondással és sok küzdelemmel végigélni.

Hiába van meg a képesség és az alázat bennük, az élet néha átírja az erőviszonyokat.

Mindezek ellenére ezek az apróságok, akik tehetségükkel elkápráztatnak minket, képesek nevetni és küzdeni a célokért, amiket maguk elé támasztottak. A negyedik éve működő Alapítvány számára ezért is mindennél fontosabb, hogy segítse őket ebben, és a lehetőségekhez képest támogassa őket.

A 'Messzehangzó' sok nehéz sorsú, sportban vagy művészetben tehetséget mutató kisgyermeket helyezett el a tehetséggondozó programban, és még többnek szeretnének a jövőben lehetőséget adni, hogy megmutathassák tudásukat egymásnak, szüleiknek, pedagógusaiknak és mindazoknak, akik e programok létrejöttéhez anyagilag és szellemileg hozzájárultak.

Az előző hét pénteken megrendezésre került Gálaműsorban egyéni és csoportos produkciókat is láthatott a mintegy százfős hallgatóság, volt próza, vers és székely ballada szavalása, zenés előadás (trombita, oboa, altfurulya, hegedű). A csoportos produkciók is meghatóak és aranyosak voltak: az Alsóerdősori Általános Iskola gyermekkórusának tagjai például karácsonyi dalokat énekeltek, a mozgalmasabb színpadi elemeket szeretők pedig a néptáncosok előadásában gyönyörködhettek.

Bemutatták tudásukat a sport területén sikereket elérő patronáltak is, a megjelentek láthattak szaltózó show-t, tornabemutatókat, birkózást és kick-boxot is, egy kiállítás keretén belül pedig a kiváló kézügyességű gyermekek rajzait is végigámulhattuk.

Az Ösztöndíjak átadását Varnus Xavér, a Magyar Köztásasági Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett orgonaművész és zeneszerző adta át tizenhét tehetséges, rászoruló gyermeknek.

A bő kétórás program során megtapasztalhattuk, hogy Magyarország nem szűköldködik a tehetségekben, sajnos sokan vannak azok, akik nem a megfelelő életkörülmények között élnek, mégis, láthatjuk bennük a jövőt és a példát. Reméljük, hallunk még róluk...

 

A koraszülöttekért: Szemmentők készenlétben - Segít a ROP-program

2011.11.25. 11:59 - adomanyplaza

Címkék: segítség koraszülött alapítvány

Tudta, hogy a magyarországi rekord kissúllyal született bébi még a 700 grammot sem érte el? És arról van tudomása, hogy előírás szerint minden 1500-2000 gramm alatti súllyal született baba szemét rendszeresen vizsgálni kell, egészen addig, amíg a látóhártya ereződése ki nem alakul?

- Ugyanis az ilyen kis súllyal világra jött koraszülöttek is életképesek a mai modern orvostudománynak és technikának köszönhetően - mondja Maka Erika, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika gyermekszemész adjunktusa. - Csakhogy a koraszülött babák esetében gyakran előfordul, hogy nem minden szervük fejlődött ki teljesen, még "éretlen" az idő előtt, kicsi súllyal született babák egy része. Ilyen szempontból az egyik legveszélyeztetettebb szerv a szem. Leginkább a kóros érburjánzástól kell tartani, ami azt jelenti, hogy az újszülött látóhártyáján nem fejlődött még ki a normális érrendszer, ami a látás feltétele. Tehát, amennyiben ez az állapot kezeletlen marad, az életre szóló vakságot jelent.A

Ahogy a doktornő elmondja, szerencsére van megoldás a veszély elhárítására. A veszélyeztetett koraszülöttek azonnali szemvizsgálata kötelező, ha a szűrés során kiderül, hogy a látóhártya fejletlen; akkor 48 órán belül el kell végezni a lézeres helyreállító műtétet, mert a korrekció később már nem hozza meg a kívánt sikert.

- A koraszülés miatti szemideghártya-elváltozás - a retinapathia (ROP) - korán felismerhető, és a már említett lézeres kezeléssel száz százalékig korrigálható - húzza alá Maka Erika. - Általában minden tizedik, 27-28. hétre világra jött újszülött esetében szükség van a beavatkozásra. A 24. hétre született babák esetében pedig már a beavatkozás általában 40 százalékban szükséges.
   
Sikeresen működik

A szemészeti klinika a Peter Cerny Alapítvánnyal közösen 2008-ban elindított egy közös programot Csecsemő - Szem - Mentő program néven. Ennek lényege, hogy nem a koraszülött babát utaztatják a klinikára, hogy a korrekciós műtétet elvégezzék, hanem a szűrést és műtétet végző orvosok, asszisztensek és a sokmilliós vizsgálati műszerek "mennek" a helyszínre.

A program megkezdése óta több mint 1000 koraszülött szemét vizsgálták meg a mobil látásvizsgálati módszerrel.

A vizsgálat elvégzésére neonatológusokat és szakasszisztenseket képeztek ki, a Peter Cerny Alapítvány pedig biztosította hozzá a 21 millió forintos berendezést. A babák szeméről készült képek elektronikus úton jutnak el a szemklinikára, és ott a szakorvos felállítja a diagnózist. Amennyiben szükséges a műtét, a szakemberek egy-másfél óra alatt elvégzik. Az altatásban történő beavatkozás lényege, hogy a látóhártyára több ezer gócot kell lézerrel elhelyezni a szükséges érhálózat kialakulása érdekében.

A program rendkívül eredményes. Korábban ugyanis 150-200 koraszülöttet kellett az ország különböző részéből a klinikára szállítani vizsgálatra, majd műtétre, ami az amúgy is gyenge, érzékeny babáknak semmiképpen nem tett jót, a rázkódás, a menetzaj, a környezetváltozás károsan hatott a kicsikre.

A ROP-szűrés a Peter Cerny Alapítvány, a neonatológus, a szemész és az asszisztens sikeres együttműködése következtében minden rászoruló koraszülötthöz eljut, és így időben el tudják végezni a műtétet. A program, amely példamutató összefogással jött létre, sikeresen működik: sok ezer koraszülött kicsit menthet meg az életre szóló vakság rémétől.
 

(MTI)

Hátrányos helyzetű gyerekeket támogatna a Református Szeretetszolgálat

2011.11.25. 10:59 - adomanyplaza

Címkék: karácsony jótékonyság adomány

Az egyik bevásárlóközpont előtt álló karácsonyfán csepp alakú díszek jelképezik azokat az adományokat, melyekből hátrányos helyzetű gyerekeket támogat majd a Magyar Református Szeretetszolgálat.

A szeretetszolgálat az adventi időszakban adományokat gyűjt hátrányos helyzetű tehetséges gyermekek oktatására. A beérkező adományokat csepp alakú díszek szimbolizálják, melyek az Allee Bevásárlóközpont bejáratánál lévő karácsonyfán gyűlnek. Ilyen díszt tett fel a fára csütörtökön Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke és Wolf Kati énekes - közölte a jótékonyság kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

A kampányhoz a regionális vízművek is csatlakoztak, akik a Siófokon, Kazincbarcikán és Tatabányán felállított karácsonyfán gyűjtik a díszeket, valamint 3000 csepp megvásárlásával anyagilag is hozzájárulnak az adománygyűjtéséhez.

A szegénységből ott lehet kiemelkedni, ahol a jó oktatás, a társadalmi morálra való nevelés megvalósul - idézi az MTI-hez eljuttatott közlemény Bölcskei Gusztáv szavait. Ahogy nő az adomány - melyet országszerte önkéntesek gyűjtenek - úgy gyarapodnak a díszek a Magyar Református Szeretetszolgálat karácsonyfáján.

Egy UNICEF-jelentés szerint Magyarországon a gyermekek 15 százaléka él olyan családban, ahol senkinek sincs munkája. Két éve minden ötödik magyar gyermeket szegénység fenyegetett, amely magasabb, mint a teljes lakosságra vetített szegénységi mutató. A Magyar Református Szeretetszolgálat 2006 óta segít a bajbajutottakon.

Felismerték, hogy a kedvezőtlen környezetben élő és anyagi gondokkal küszködő családok számára egyre nagyobb terhet jelent gyermekeik taníttatása. Mivel esély és támogatás híján tehetségek kallódhatnak el, a szeretetszolgálat ennek megakadályozására adománygyűjtést szervez.

(MTI)

Jótékonysági rendezvény a trunki csángó gyerekek magyar oktatásáért

2011.11.23. 20:41 - adomanyplaza

Címkék: oktatás jótékonyság

A trunki csángó gyermekek magyar oktatásának segítésére rendeznek jótékonysági rendezvényt december 3-án a fővárosban.

A MÁV székházban tartandó rendezvény programján trunki betlehemest adnak elő a csángó gyermekek, és fellép a Szeretmenti Népdalverseny első két helyezettje. Orbán Borbála énekel, Kovács Krisztián ének- és furulyaszámokat ad elő.

Az esten a moldvai csángómagyar oktatási programról tart beszámolót Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke, és beszédet mond Szőcs Lajos Levente, a trunki magyar oktatási program vezetője.

A moldvai csángó oktatási program tavaly ünnepelte tízéves évfordulóját. Az MCSMSZ honlapja szerint az oktatási program az elmúlt 10 évben beindított egy olyan folyamatot, amelynek révén a csángók magyar nyelvi oktatása megkezdődött, ez azonban nem nevezhető áttörésnek sem a számadatok, sem az elért eredmények szempontjából. A mintegy 9000 moldvai csángó gyerek közül, akik még valamennyire beszélik, értik őseik nyelvét alig 1500-at tanítanak pillanatnyilag, és mindössze 75 gyerek számára tudják biztosítani a magyar nyelven való továbbtanulás lehetőségét. Trunk, az egykori halászfalu a Szeret folyó partján található Bákótól 21 km-re. A trunki magyar oktatási programban 101 gyermek, az érintettek 49,5 százaléka vett részt a 2010/2011-es tanévben.

Megkezdődtek a XIX. Erdővidéki Közművelődési Napok

2011.11.23. 12:00 - adomanyplaza

Címkék: kultúra program rendezvény

 

Vadásztrófea-kiállítással nyílt meg kedden este a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület és a baróti Erdővidék Múzeuma szervezésében a november 26-ig tartó 19. Erdővidéki Közművelődési Napok című székelyföldi rendezvénysorozat. 

Az Erdővidék összesen 13 településén tartanak a napokban kulturális, tudományos és szórakoztató programokat.

Szerdán a baróti Erdővidék Múzeum alapítóiról tartanak előadást, majd Kisbaconban tartanak kiállításmegnyitót, végül a falu kultúrotthonában lép fel a nagybaconi Pászortűz néptánccsoport.

Csütörtökön Nagyajtán és Nagybaconban történelmi, oktatástörténeti és építészeti előadásokat hallgathat a közönség, pénteken pedig zenei programokra is várják az érdeklődőket. Baróton ad koncertet a vajdahunyadi Hunyadi Trió kamarazenei együttes és a csíkszeredai Role zenekar.

Szombaton tudományos ülésszakot tartanak középiskolásoknak, Olaszteleken pedig Az Erdővidék Kultúrájáért-díjat adják át Kósa Bálint olaszteleki metszőművésznek.
Az ünnepi műsorban fellép az olaszteleki Harmónia Kórus, a Vasárnapi Iskola reneszánsz csoportja, Rancz Annamária és a Hunyadi Trió.

Jótékonysági hangverseny csángó gyerekek karácsonyi ajándékára

2011.11.22. 15:29 - adomanyplaza

Címkék: koncert jótékonyság

Jótékonysági hangversenyt rendeznek a határon túli magyar kisebbségek megsegítésére, rászoruló csángó gyerekek karácsonyi megajándékozására vasárnap a Budavári Hilton Szálloda báltermében.

A közönség Balázs János, a 2011-es Budapesti Nemzetközi Liszt Zongoraverseny III. helyezettje, Junior Prima-díjas művész zongoraestjét hallgathatja meg. A szervezők fiatal tehetségeket is felkértek közreműködésre: Balogh Eszter énekel, Devich Gergely csellózik, zongorán kísér Alter Katalin és Kovalszki Mária.

A műsorban elhangzik Liszt Ferenc Les Preludes, II. magyar rapszódia és Szerelmi álmok - Cassado átirata csellóra, Kodály Zoltán Fáj a szívem és Mezei dal című műve, Beethoven Holdfény-szonátája, Chopin g-moll balladája és Asz-dúr polonéze.

Az esemény fővédnöke Schmittné Makray Katalin és Mádl Dalma - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az MTI-vel.

A jegyeket a schmidtagota@hotmail.com e-mail címen rendelhetik meg az érdeklődők. A hangverseny teljes bevételét a határon túli magyar kisebbségek megsegítésére, rászoruló csángó gyerekek karácsonyi megajándékozására fordítják. A jegy ára átutalható a Frater Julianus Alapitvány 11705008-20414742 OTP bankszámlaszámára.

A Frater Julianus Alapítványt Atzél Endre, "a csángók Bandi bácsija", az Antall-kormány egykori főosztályvezetője alapította 20 évvel ezelőtt. A hangversenyt az ő emlékének ajánlják a szervezők.

(MTI)

"Kislábnyom" energiatudatossági kampány

2011.11.20. 17:48 - adomanyplaza

Címkék: esemény program energia szervezet

A GreenDependent Egyesület (GD)  "Kislábnyom" címmel energiatudatossági kampányt indított.

Az egyesület tájékoztatása szerint a program célja, hogy növelje a családok, háztartások energiahatékonyságát, és népszerűsítse a klímabarát életmódot. Az Új Széchenyi Terv keretében finanszírozott kampány a háztartásokat veszi célba, mert az összes széndioxid-kibocsátás 30 százaléka háztartásokban keletkezik, valamint az összes energiafelhasználás 40 százaléka is ezekre jut.

A kampány keretében indított versennyel a szervezők arra próbálnak rámutatni, hogy csupán a viselkedés megváltoztatásával, nagyobb beruházás nélkül is jelentős energiát - ezáltal pénzt - lehet megtakarítani.

(MTI)

Jótékonysági koncert az Autista Segítő Központért

2011.11.20. 11:15 - adomanyplaza

Címkék: esemény koncert jótékonyság

Törőcsik Mari színművész, a Ghymes együttes, valamint a Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium kórusa lép fel az Autista Segítő Központ (ASK) támogatására rendezett jótékonysági eseményen december 10-én a budapesti Szent István-bazilikában.

A kórust Semjénné Menus Gabriella vezényli. A műsor a karácsonyi misztériumot mint ünnepet, közösségteremtést, hagyományt és az ezekben született újat járja körül.

A ferencesek által fenntartott gyöngyösi székhelyű Autista Segítő Központ (ASK) egyszerre biztosít iskolát és gyermekotthont az autista gyerekeknek, illetve lakóhelyet és munkát autista felnőtteknek. Az intézmény 2001-ben nyílt meg, jelenleg 55 gyermek és felnőtt kap ott ellátást, családjuk pedig támogatást - közölte a Ferences Sajtóközpont az MTI-vel.

A segíteni szándékozók a budapesti ferences templomokban, a Szent István-bazilika kegytárgyboltjában és a Mária kegytárgyboltban vásárolhatnak jegyet az eseményre.

(MTI)

A Házsongárd Alapítvány segítségét kérték a nagyváradi temető megóvásához

2011.11.17. 10:56 - adomanyplaza

Címkék: segítség alapítvány

Védetté nyilváníttatná a nagyváradi Rulikowski temető kilencven évnél régebbi sírhelyeit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) partiumi szervezete, amely a kolozsvári Házsongárd Alapítvány segítségét kéri a nagyváradi temető megóvásához – mondta a Krónikának Csomortányi István regionális szervezési igazgató.

Kordics Imre történész, a  Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány munkatársa a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére már el is kezdte a régi sírhelyek számbavételét. Úgy látja: az egyetlen lehetőség arra, hogy megóvják azokat az eltűnéstől az, hogy az alapítvány, a szövetség vagy esetleg a városi önkormányzat megvásárolja e sírhelyeket. 

A műemlékké nyilvánításukhoz ugyanis helyi tanácsi határozatra van szükség, amire nincs garancia, mivel a magyar képviselők csak heten vannak a huszonhét fős testületben.

Csomortányi István szerint a köztemető az utolsó olyan sírkertje a városnak, ahol még megmaradtak a magyar emlékek, az összes többit felszámolták az utóbbi évtizedekben. A váradőssi, a váradvelencei, az olaszi és a szőllősi temetők már nem léteznek: az előző kettőt beépítették, az utóbbiakat pedig parkosították. Az EMNP-s politikus szerint az utóbbi évtizedekben a köztemetőként funkcionáló Rulikowskiból is tömegével tűnnek el a száz évnél régebbi sírok.

Kordics Imre is megerősíti, hogy szinte észrevétlenül tűnnek el a sírhelyek. Elmesélte a lapnak, hogy nemrég egy 1848-as hadnagy sírhelyét számolták fel. A történész szerint a lehető leghamarabb védetté nyilváníthatják négy-öt jelentős személyiség sírhelyét, és a leltár is rövid időn belül készen lesz.

Csomortányi István egyébként úgy tudja, a Rulikowski temető szabályzatát úgy módosítják, hogy jövőre már csak legfeljebb hét évre lehet sírhelyet bérelni, ez pedig a sírok további eltűnését eredményezi majd. Az EMNP-s politikus szerint a temető régi részében elhantoltak mintegy nyolcvan százaléka magyar. 

Az EMNP partiumi szervezete a kolozsvári Házsongárd Alapítványtól kért tanácsot a Rulikowski temető megmentéséért. Gergelyné Tőkés Erzsébet, az alapítvány elnöke a Krónikának elmondta: azt tanácsolta a hozzá fordulóknak, mielőbb végezzék el a temető pontos felmérését, és ha kell, kérjenek támogatást Kelemen Hunor művelődésügyi minisztertől. Emlékeztetett: a tárcavezető minden segítséget megadott, hogy a Házsongárdban elkezdődhessen egyes sírok védetté nyilvánításának folyamata. 

A helyzetet nehezíti, hogy Kolozsváron az unoka a legtávolabbi rokon, aki még örökösödés címén igényelheti a sírhelyet, ám az is rengeteg papírmunkával jár, tehát sokkal könnyebb egy vadidegennek megvásárolni a sírt, mint az örökösnek átvenni. 

A lap szerint Nagyváradon egyelőre nem ilyen súlyos a helyzet, ott ugyanis még negyedrendű leszármazott is lehet örökös, de végrendelet alapján vagy adományozással is könnyű megtartani a családi sírhelyet, így ott nincs szükség arra sem, hogy a minisztériumhoz forduljanak az értékmentők. 

Érdekesség, hogy bár a Rulikowski Nagyvárad legfiatalabb temetője, amelyet a hagyomány szerint Rulikowski Kázmér lengyel szabadságharcos és vértanú 1849-es temetésével nyílt meg, a leltározás alatt már találtak korábbi, 1786-os sírt is.

(MTI)

Virágba borult ezer négyzetméternyi tűzfal Budapest VII. kerületébe

2011.11.16. 14:49 - adomanyplaza

Címkék: budapest esemény virág jótékony

Virágba borult ezer négyzetméternyi tűzfal Budapest VII. kerületében: a Damjanich utca falainak megfestése a Színes Város Mozgalom és a Csináljuk Együtt csapatának közös akciójában valósult meg.

Az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem (ELTE) Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola szerdán felavatott udvarának tűzfalait színes virágok és egy monumentális csiga díszíti. A tűzfal a festést és a kivitelezést végző szervezetek mellett az ELTE és az önkormányzat támogatásával újulhatott meg. A megszépült udvart ünnepség keretében adták át, amely egybeesett az Illyés Gyuláné által alapított oktatási intézmény 30 éves fennállásának évfordulójával.

Mezey Barna, az ELTE rektora beszédében megköszönte az összefogást, és hangsúlyozta a "színes és barátságos" légkör fontosságát az oktatás területén, amely megkönnyíti az intézményben dolgozó pedagógusok munkáját és az ott tanuló gyerekek hétköznapjait.

Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere üdvözölte a kezdeményezést, és közölte, hogy az önkormányzat a későbbiekben is tervez hasonló együttműködést annak érdekében, hogy újabb szürke falak színesedjenek ki.

Megyeri András a Színes Város Mozgalom képviselőjeként kifejtette, hogy erzsébetvárosi önkormányzat és a Csináljuk Együtt civil szervezet között elindult egy hosszú távú együttműködés, amelynek köszönhetően a VII. kerületében számos elhanyagolt, funkcióját vesztett tűzfal újulhat meg a jövőben. A mozgalom vezetője külön kiemelte Merka László művészeti vezető munkáját, aki Fekete Zsolttal és Flór Péterrel együtt tervezte és készítette el a festményeket, irányította a festést végzők munkáját.

Az ország első tűzfalát megfestő Színes Város Mozgalom 2009-ben indította el azt a civil kezdeményezést, amelynek azóta számos követője akadt országszerte. Közéjük tartozik a Csináljuk Együtt mozgalom is. Ocztos István építész, a szervezet alapítója 2010 januárjában nemzetközi pályázatot írt ki három erzsébetvárosi tűzfal képzőművészeti alkotásokkal való megfestésére. A felhívásra eddig 47 képzőművész és építész 152 tervet küldött be Európából, Ázsiából, Amerikából és Ausztráliából.

Az erzsébetvárosi önkormányzat és a két szervezet közös szándéka, hogy a jövőben a lakosságot is bevonja, a tűzfalak átalakításával kapcsolatos köztérszínesítő projektekbe.

(MTI)

 

 

süti beállítások módosítása